Üdvözöljük a Melykuti.hu oldal blogján
A kisbabák agya úgy jár, mint a tudósoké
- Részletek
- Kategória: Érdekes
- Közzétéve: 2012. november 21. szerda, 20:57
New Scientist: Mi ennek a változásnak a lényege?
Alison Gopnik: Valószínűleg sokkal többet tudtunk meg az elmúlt évtizedekben a gyerekekről - különösen az egészen kisgyerekekről -, mint azelőtt összesen, amióta írott történelem létezik. Egyrészt kiderült, hogy a kisbabák messze többet tudnak a világról, már születésük pillanatában, mint amennyit bárki feltételezett a kutatók közül. Már az újszülötteknek vannak "elképzelései” a többi emberi lényről, más tárgyakról. Ezek az "ideák” rendkívül összetett természetűek sokkal többet jelentenek, mint egyszerű reflexeket, vagy benyomásokra adott válaszokat.
Még érdekesebb az a felismerés, hogy a megszületett gyermek az első perctől kezdve olyan tanulási képességek birtokában van, amivel folyamatosan változtatja magát az elméletet is, a módszert, amivel az új benyomásokat befogadja, tárolja, ezekre reagál. A fejlődéspszichológia és a komputer tudomány segítségével most próbáljuk megfejteni ennek a hihetetlenül ügyes tanulási mechanizmusnak a titkait.
A hagyományos elképzelés szerint az újszülöttek elméje olyan, mint egy üres tábla, amelyre folyamatosan fölkerülnek a tapasztalatok. Ezen kívül létezik az evolúció során megszerzett idegrendszeri örökség, valamint a kulturális-szociális háttér, amely a születés után formálja a személyiséget. Ettől lényegesen eltér az a tanulási modell, amit Ön fölvázolt.
A. G: Valóban, egy másféle modellről van szó. Emlékszik Odüsszeusz hajójára? A nagy utazó évtizedeket töltött legendás vízi járművében, amit természetesen állandóan javított és újraépített. Az utazás végére valószínűleg már semmi sem maradt az eredeti vízi járműből a sokszoros átépítés miatt. Feltehetően ez hasonló volt ahhoz, ahogy a korai fejlődés során az újszülött "átírja” saját magát. A kisbabák valójában apró tudósok, akik folyamatosan gyűjtik az adatokat és elvetik azokat az elméleteket, amelyek már nem illenek az új információkhoz. Amikorra fölnövünk, teljesen különbözők leszünk, gondolkodásunkat tekintve. De ez nemcsak azt jelenti, hogy a felnőtt többet tud, mint a kisgyerek, hanem azt is, hogy folyamatosan lecseréljük az idejét múlt értelmezési kereteket, és ily módon állandóan újra alkotjuk saját magunkat. Ez a folyamat az élet első két-három évében hihetetlenül gyors, szinte lélegzetelállító.
Az elmúlt évtizedekben a korai életévek feltérképezésében óriási eredmények születtek. Lényegében mindent tudunk arról, hogy mik az egyes fejlődési fázisok, a mozgás, a beszéd, és mindenek előtt a gondolkodás kialakulásában. Pontosan tudjuk, hogyan reagálnak a kicsik az első hetekben, egy év elteltével, miként alakul a jellemük két, három, négy éves korban. Amivel eddig adós maradt a tudomány, az annak a mechanizmusnak a felvázolása, ami ezt a hihetetlenül bonyolult folyamatot összeszervezi és súrlódásmentes kapcsolódását biztosítja.
Ezt az újfajta tanulási mechanizmust "natural history”-nak nevezi. Arra utal ezzel, hogy folyamatosan mintegy saját magából fejlődik ki, mintha a születéskor beindulna a gyermekben egy program, ami automatikusan zajlik, ugyanakkor képes a felmerülő hibákat korrigálni és saját magát módosítani?
A. G. Számos ellenőrzött kísérletből tudjuk, hogy az újszülöttek félórával a világra jöttük után képesek bizonyos arckifejezéseket utánozni. Például megismétlik, ha valaki hozzájuk közel hajolva kinyújtja a nyelvét, vagy féloldalasan elhúzza az arcát. Ez azt jelenti, hogy az újszülöttek rendelkeznek valamilyen "térképpel”, útbaigazítással arra nézve, hogy ezekre a legelső benyomásokra miként "kell” reagálni. Vagyis mindenféle előzetes tapasztalás nélkül képesek egy emberi arcot felismerni, annak arckifejezését beazonosítani és utánozni. Ennek nyilván az a magyarázata, hogy fontos tényező a túlélés szempontjából az emberi arcok és hangok megkülönböztetése. De ez sokkal több, mint egy veleszületett reflex, hiszen alig telik el néhány nap, és az újszülött már meg tudja különböztetni az ismerős arcokat, hangokat, sőt szagokat és az ismeretlenekkel szemben egyértelműen előnyben részesíti ezeket. Az elkövetkező hónapokban más minőségű érzelmeket, - boldogság és szomorúság, félelem, valamint mindezeknek hangokkal és képekkel való összefüggését tanulja meg. Ez a felismerő apparátus már egészen másként működik, mint amivel az újszülött a nyelvét nyújtogató arcra reagált. Időközben - csakúgy, mint Odüsszeusz hajója - az egész rendszer át lett építve, bár ettől még ugyanannak a gyereknek az elméje vagy a hasonlatot tovább vive, ugyanannak az Odüsszeusznak a hajója maradt.
Hogyan zajlik ez a folyamat a későbbi életszakaszokban?
A. G. Az egyéves gyereknél a megértésnek egészen új dimenziói jelennek meg. Más emberek érzelmeit, cselekedeteit, szándékait látva, a gyerek már tudja, hogy egy tőle független világban történik mindez. Megtanulja például, hogy oda nézzen, ahová mások mutatnak, illetve képes mások érzelmeit utánozni. Tizennyolc hónapos korban egy újabb nagy fordulat következik be, ekkor érti meg a gyerek, hogy mások vágyai és cselekedetei különbözhetnek az övétől. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes kísérletet folytatott egyik tanítványom, Betty Repacholi. Két tálat mutatott tizennégy, illetve tizennyolc hónapos gyerekeknek. Az egyikben apró keksz volt, amit a gyerekek szerettek, a másikban pedig nyers brokkoli, amit utáltak. Betty mindkét féle ételt megkóstolta, és arckifejezésével jelezte,melyik ízlik neki, és melyik nem. Azután oda tolta a tálakat a gyerek közelébe, és kinyújtotta a kezét, hogy az tegyen bele valamelyik ételből. A gyerekek attól függően tettek a kezébe kekszet vagy brokkolit, hogy előzőleg, a kóstoláskor mit mutatott a kutatónő arca. A tizennégy hónapos babák - akik csak a saját ízlésükből tudnak kiindulni - mindig kekszet tettek a kezébe, a tizennyolc hónaposak azonban már bölcsebben viselkedtek, mert már tudták, hogy különböző embereknek különböző az ízlelése. Ők brokkolit adtak Bettynek, jóllehet saját maguk ezt nem szerették.
Ezek szerint másfél éves korban a gyerekek kezdik megérteni, hogy a különböző emberek különböző dolgokra törekszenek. Ez azt is jelenti, hogy ebben a korban az emberek gondolkodása közti különbséget is felfogják a gyerekek?
A. G. Nagy különbség van aközött, hogy valaki milyen törekvéseket mutat és ezzel kapcsolatban mi jár a fejében. Felnőttként is tudjuk, hogy az emberek kinyilvánított szándékai, cselekedetei és gondolatai igen távol lehetnek egymástól. Ezzel kapcsolatban is van egy szemléletes kísérlet, aminek alapvetően más az eredménye, ha három, és ha négy évesekkel végezzük el. A kísérlet lényege, hogy a gyerek számára ismerős cukorkás dobozba ceruzákat teszünk, és ezt átnyújtjuk neki. A doboz kinyitása után megkérdezzük tőle, hogy mit gondolt előzőleg, mi van a dobozban? Majd feltesszük a másik kérdést: ha a barátja kapja meg ugyanezt a dobozt, az mit fog gondolni, mi van benne. Ennek a kísérletnek a lényege éppen az, hogy kiderítsük, vajon tisztában vannak-e a gyerekek mások lehetséges gondolataival, hiedelmeivel. A három évesek rendre azt fogják mondani, hogy mindenki ceruzára számít a cukros dobozban, sőt ők maguk is így voltak ezzel, már akkor, mielőtt azt kinyitották. Csak négy éves kor után képesek a gyerekek a saját korábbi elvárásaikat és mások előzetes feltevéseit pontosan visszaadni.
Ez elég meglepő, hiszen a gyerekek valójában csalódottak, netán dühösek, amikor ceruzát találtak a cukros dobozban.
A.G Ez pontosan így van, és az eredmény bennünket is meglepett. De van rá magyarázat. A három éves gyereknek ugyan nagyon jó memóriája van a mindennapi dolgokban, de úgy tűnik, azzal még nem tudnak mit kezdeni, ha egy korábbi feltételezésük nem igazolódott. Az egyetlen megoldás számukra az, ha visszafelé átírják a történetet, eszerint ők eleve ceruzákra számítottak a cukros dobozban.
Ez azt jelentené, hogy a három éves gyerek nincs tisztában azzal, hogy mit jelent hazudni?
A. G. Valóban így van. A hazugság fogalma addig nem merül fel a gyerekben, amíg nem tud pontos különbséget tenni a saját álláspontja és más - ugyanazzal kapcsolatos gondolatai között. Amíg azt hiszi, hogy mindenki úgy gondolkodik, mint ő, addig nincs értelme félrevezető, hamis tényeket, összefüggéseket kreálni. A két vagy három évesek is mondanak persze olyasmit, aminek nincs köze a valósághoz, vagy nem felel meg annak a helyzetnek, ami éppen előállt. Például egy három éves gyerek az utca másik oldalán játszik valamilyen nagyon érdekes dologgal, jóllehet szigorúan megtiltották neki, hogy átkeljen az úttesten. Amikor ezt számon kérik tőle, azt mondja, "én nem mentem át az úton”. Ez a szó eredeti értelmében nem hazugság, hiányzik belőle a másik megtévesztésének szándéka., csupán egy megoldási kísérlet az ellentmondás áthidalására. Négy éves kor körül viszont már elég árnyaltan gondolkodnak a gyerekek ahhoz, hogy felépítsék magukban a hazugsághoz szükséges és kis módosításokkal egész életünkben alkalmazott stratégiát.
Mi a helyzet az autista gyerekek gondolkodásának a fejlődésével?
A. G. Az autizmus okáról és kialakulásáról még mindig keveset tudunk, de biztos, hogy ezek a gyerekek születésüktől kezdve nélkülöznek bizonyos készségeket. Például nehezen vagy egyáltalán nem ismerik fel mások arckifejezését, nem tudják azt utánozni. Az olyan feladatokat, mint a cukros doboz a ceruzákkal, egyáltalán nem vagy csak sok éves késéssel értik meg. Az autista gyerekek valószínűleg nem rendelkeznek azokkal az alapvető - talán velünk született - készséggel, hogy magunkat más emberekhez hasonlónak tudjuk érezni, illetve ezt az összefüggést fordítva is természetesnek tartjuk. Ennek hiányában gondolkodásuk és személyiségük későbbi fejlődése súlyos hátrányt szenved.
Az Önök elmélete az állandó felfedezésre, folytonos változásra és új "elméletek” kialakítására képes újszülöttről elkerülhetetlenül elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy honnan kapja a gyerek azt a képességét, amellyel az egész világot fel tudja magának építeni gondolatban
A.G: Kétségkívül ez a következő, vagy talán a legfontosabb kérdés. Az újszülöttekkel kapcsolatos felfedezéseket éppen azért tartom korszakalkotónak, mert mutatják, milyen fontos feladatok várnak a kognitív tudomány művelőire. A kognitív kutatások valójában azt akarják kideríteni, hogy miként jönnek létre az új gondolatok, az új megoldási kísérletek a mindennapi életben, a tudományban és az evolúcióban. Azt már régóta tudjuk, hogy akár a hétköznapi ember, akár a tudós - úgy gondolkodik, úgy oldja meg a kapott feladatokat, ahogy azt a körülményei, ismeretei, képességei lehetővé teszik. Kétszáz évvel ezelőtt másképpen érezték az emberek kereknek a világot, mint manapság, és valószínűleg kétszáz év múlva hasonlóképpen alig ismernénk rá az akkori gondolatokban a mai tudásunkat. Ez a folytonos újraértelmezést kell alaposan megismerni és akkor még jobban megértjük majd a gyerekek fejlődését is.